2009. június 20., szombat

Lelepleztük a Magyar Gárdát!

Igen kedves olvasó! Köszönhetően aktív és mindenre elszánt nyomozócsoportunknak, kiderítettük azt, amit a rendőrség már évek óta képtelen. Rájöttünk ki áll a gyűlöletkeltő és bakancsban menetelő Magyar Gárda mögött. Levél:

sziasztok harcostársaim! el sem hinnétek mire bukkantam itt a messzi salgótarjánban! az egyik putriban mentem fel a lifttel mikor a mellettem álló ember telefonbeszélgetését véletlenül sikerült kihallgatnom. azt mondta a telefonba: "este robbantunk". megfagyott bennem a vér is, pár pillanattal később viszont alkalmam nyílt meglátni a terrorista arcát. *Őzike volt az. kezében pedig virág. mikor kiszállt a liftből majdnem elájultam a hatalmas gárda-logó láttán az öltönyén. véleményem szerint ezt nem hagyhatjuk. mindenkinek azonnal el kell határolódnia mindenkitől akit ismer!!! ha pedig nem teszi egyértelműen gárda szimpatizáns!

Sejtettük, hogy nagy ember áll a Gárda mögött, de erre még mi sem gondoltunk volna. Minden tettrekész antifasiszta polgárt felszólítok, aki megelégelte a szélsőséges magatartást, hogy egyesüljünk és tiltakozzunk Győzike ellen mind a 30-an! Együtt sikerülhet, a békés többség nem hallgathat tovább! Nézzék csak az arckifejezését, meg sem bánja bűneit!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése